Na hlavný obsah

400 ezer euró segély a viharkáros önkormányzatoknak

A július eleji szélvihar sújtotta 16 településnek már közel 400 ezer eurónyi pénzügyi támogatást folyósítottak a viharkárokkal összefüggésben elvégzett mentési munkálatok költségeinek enyhítésére. Az összeg várhatóan még a nap folyamán megérkezik a helyi önkormányzatok számláira.

Viharkárok Tapolyhanusfalván (Hanušovce nad Topľou )
Foto: TASR/Veronika Mihaliková

„23 nappal a szélvihar után közel 400 ezer eurót küldtünk 6 járási hivatal számlájára, amely aztán a helyi önkormányzatokhoz kerül, hogy megtéríthessék a keletkezett költségeket, illetve károkat. Az első 400 ezer eurót rekord rövid idő alatt küldtük el. A Szlovák Köztársaság történetében ilyenre még nem volt példa” – mondta Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter. Ami a háztartásonként 1 500 eurós humanitárius segélyt illeti, azt eddig több mint 200 lakos kapta meg.

Michal Kaliňák belügyi államtitkár pontosította, hogy a mentési munkálatokhoz szükséges pénzügyi segélyt július 31-én küldték a járási hivataloknak, és ma kell megérkeznie a 16 érintett önkormányzat számláira, ahol rendkívüli helyzetet hirdettek.

„Segély elküldve, a kommunikáció végbement, s augusztus folyamán további segély lesz úton” – tette hozzá.

Emlékeztetett, hogy a tárca továbbra is dolgozik az új válságkezelési koncepción. Célja többek között a megelőzés s a határidők lerövidítése. A témáról szeptember 22-én a belügyminisztérium és a parlamenti iroda képviselői közötti kerekasztal-beszélgetést terveznek a törvényhozásban.

A Gölnicbányai járásban tombolt szélvihar következményeivel kapcsolatban augusztus 6-án, szerdán Gölnicbányán tarja kihelyezett ülését a közigazgatási és régiófejlesztési parlamenti bizottság. Az ülést az ellenzéki PS, a KDH és az SaS kezdeményezte. Középpontjában az ellenzék szerint elégtelen és megkésett állami segítség kérdése áll. A belügyminiszter ezen felvetésre reagálva határozottan elutasította azon bírálatokat, miszerint a kormány nem reagál megfelelően a helyzetre, hozzátéve, hogy tekintve az illetékesek példátlanul gyors segítségnyújtását az ülés összehívását teljességgel abszurdnak tartja.

(TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban