
Ugyanakkor hangsúlyozta, a jogalkotási folyamat még tart és a végleges törvénytervezetet csak a tárgyalások lezárása után terjesztik a kormány elé.
„A minisztérium nem bocsáthatja el az igazgatótanács tagját indoklás nélkül, és a Szlovák Felsőoktatási Akkreditációs Ügynökség (SAAVŠ) igazgatótanácsa jelenlegi tagjainak megbízatásába sem avatkozik be“ – mondta.
Az igazgatótanács tagjainak megválasztására vonatkozó jelölési elvet nyílt kiválasztási eljárás váltja fel. A felsőoktatási intézmények mindhárom jogi képviselete reprezentálva lesz egy öttagú kiválasztó bizottságban.
„A teljes folyamat összhangban lesz a nemzetközi tapasztalatokkal, és maga az ügynökség biztosítja majd, hogy tovább erősítse függetlenségét“ – tette hozzá Zsembera.
A partnerekkel való megállapodást követően a minisztérium további intézkedéseket is bevezet.
Kifejtette, kötelező alkotói szabadságot kívánnak bevezetni az egyetemi oktatók számára, valamint változtatásokat a munkaszerződésekben, hogy az akadémiai pálya vonzóbb és stabilabb legyen. Elmondása szerint a hallgatók jogai is megerősödnek.
(TASR)