Na hlavný obsah

A brit külügy azt állítja, növelni akarta a fiatalok részvételét a választásokon

A brit külügyminisztérium elutasítja Robert Fico kormányfő állításait, miszerint az Egyesült Királyság befolyásolni akarta a 2023-as választás eredményeit egy konkrét párt javára.

Nigel Baker, Szlovákia brit nagykövete
Foto: TASR/Veronika Mihaliková

Az állításokat hamisnak tartja. Az Egyesült Királyság szerint céljuk az volt, hogy növeljék a választáson részt vevő fiatal szavazók arányát – tájékoztatott a brit nagykövetség munkatársa, Monika Holečková.

„A tevékenység célja az volt, hogy a fiatal szavazókat arra buzdítsuk, politikai ideológiától függetlenül vegyenek részt a választásokon keresztül országaik demokratikus folyamataiban” – jelentette ki állásfoglalásában a brit külügyminisztérium.

A kormányfő egy a marker.sk oldalon megjelent cikkre hivatkozva állítja, hogy Nagy-Britannia külügyminisztériuma egy médiaügynökségen keresztül influenszereket fizetett, hogy befolyásolják a 2023-as szlovákiai parlamenti választás eredményét, a PS javára, illetve a Smer-SD kárára, ezért szerdán bekéretik Nigel Baker brit nagykövetet és magyarázatot kérnek tőle.

(TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban