
„A bíróságon, mint sértettet, David Lindtner ügyvéd képvisel engem. Bízom benne, hogy még csak a kihallgatásomra sem lesz szükség, mivel a bíróság a bizonyítási eljárás során kihallgatásom felvételét lejátszotta” – jegyezte meg a közösségi oldalon.
Megismételte, hogy megbocsátott a vádlott Juraj Cintulának, és nincs irányába követelése. Úgy véli azonban, hogy ellenzéki aktivista volt, amivel összefüggésben a kormányfő a média és az ellenzék által terjesztett gyűlöletkeltésről beszélt, megjegyezve, hogy emiatt újabb támadás lehetőségétől tart. Fico ugyanakkor kijelentette, a támadás nem traumatizálta.
„És továbbra is ugyanolyan intenzitással fogom ellátni miniszterelnöki feladataimat” – tette hozzá.
(TASR)