
A TA3 televízió műsorában hangsúlyozta: a kommunikáció nehéz, de továbbra is szükség van tárgyalásokra, és bízik abban, hogy közvetlen egyeztetéssel előrelépés érhető el.
Beáta Jurík, a Progresszív Szlovákia képviselője szerint Oroszország nem akar tárgyalni, a diplomáciai próbálkozások hónapok óta kudarcot vallanak.
Úgy véli, Moszkva csak az erőből ért, ezért fontos a katonai és gazdasági nyomás fenntartása, hogy a konfliktus ne érje el Szlovákia határait. Jurík üdvözölte, hogy Szlovákia támogatja a háborús bűnök kivizsgálására létrehozott nemzetközi bíróságot.
Blanár kiemelte: az ország nem készül háborúra, hanem a kapcsolatok rendezését tartja fontosnak, de csak akkor támogatják az újabb szankciókat, ha megfelelő garanciákat kapnak. A műsorban szó volt a cyril-metódi ünnepségekről is, amelyeket Jurík bírált, míg Blanár a konzervatív értékek védelmét hangsúlyozta.
(TASR)