„Az eredmények szempontjából rendkívül fontos annak ténye, hogy megsemmisítettük azokat az embereket, akik irányították és erőltették a nukleáris energia katonai célú felhasználását” – fejtette ki véleményét Gideon Szaár izraeli külügyminiszter a Bild című német lapnak.
„Már sokat elértünk és mindent megteszünk, ami erőnkből telik. Nem állunk le addig, amíg nem tettünk meg mindent azért, hogy megszüntessük ezt a fenyegetést” – tette hozzá. Az izraeli hadsereg ma arról számolt be, hogy újabb légicsapásokat mért „Irán középső részén lévő rakétatároló és kilövő létesítményekre”.
A Farsz iráni hírügynökség ezzel egy időben azt közölte, hogy robbanásról számoltak be Iszfahánban, az ország középső részén, amelyet már pénteken is izraeli bombatámadások érték.
Az iráni Forradalmi Gárda közölte, hogy az éjszaka folyamán több századnyi Sahíd drónt és rakétát indított, egyben bejelentette, hogy folytatja a „kombinált drón- és rakétahadműveleteket”.
Az amerikai székhelyű Human Rights Activists News Agency nevű civil szervezet szerint Izrael több száz katonai és nukleáris létesítményt támadott meg Irán területén, miközben legkevesebb 657 ember életét vesztette és 2 000 megsebesült.
(TASR, MTI)