Na hlavný obsah

A PS, a Slovensko és az SaS is támogatja a védelmi kiadások növelését

Az ellenzéki PS támogatja Szlovákia védelmi beruházásainak növelését, de nem ért egyet annak módozatával és a Robert Kaliňák védelmi miniszter (Smer-SD) vezetése alatt azt kísérő káosszal.

Foto: TASR/Martin Baumann

„A Progresívne Slovensko következetesen támogatja a védelmi beruházások növelését. Nem azért, mert meg akarnánk rövidíteni az egészségügyet vagy az oktatást. Az ok egyértelmű, éspedig az Oroszországi Föderáció és elnöke, Vlagyimir Putyin agresszív politikája” – mondta a PS vezetője, Michal Šimečka.

A mozgalom jelezte, részt vesz a Peter Pellegrini államfő szervezte, a védelmi kiadásokról szóló kerekasztalon, de hangsúlyozza, hogy a köztük lévő konszenzus hiányát tekintve, azon a koalíciós pártoknak kellene találkozniuk. A PS egyúttal a védelmi kiadások szigorúbb felügyeletét javasolja.

Az ellenzéki Slovensko mozgalom világossá tette, nem kapott államfői meghívót, így távol marad a kerekasztaltól. A Slovensko, Za ľudí, KÚ frakció részéről Grendel Gábor kifejtette, azt csak azért hívták össze, hogy a végső döntésre tényleges ráhatással nem bíró ellenzéket belevonszolják a védelmi kiadások népszerűtlen vitájába.

„Peter Pellegrini nem játszik tisztán, mert először két hete valahol Szlovákia nevében bejelenti, hogy 5 százalékra emeljük a védelmi kiadásokat, majd egyszeriben kerekasztalok összehívásába fog. Véletlenül nem fordítva kellett volna történnie?” – tette fel a kérdést a mozgalom elnöke, Igor Matovič, kifejtve, hogy támogatják a védelmi kiadások növelését, de visszautasítják, hogy a forrásokkal Robert Kaliňák védelmi miniszter rendelkezzen, s az üzletekből holdudvara profitáljon.

Branislav Gröhling, az ellenzéki SaS elnöke szerint is növelnie kell Szlovákiának a védelmi kiadásokat, illetve világossá kell tennie, hogy komolyan veszi a biztonságot. Szerinte jelenleg nincs átlátható, részletes terv arról, mire fordítják a védelmi költségvetés milliárdjait.

Ezért először is pártja javasolja egy parlamenti ellenőrző bizottság létrehozását a beruházások felügyeletére; másodszor képviselője Juraj Krúpa rendkívüli parlamenti bizottsági ülést kezdeményez, amelyen tájékoztatást vár a vezérkari főnöktől a hadsereg tényleges igényeiről, a NATO-elvárásokról és arról, hogy milyen képességekben szenvednek hiányt; végezetül pedig parlamenti határozatot készítenek elő, hogy konkrét befektetési terv ismertetésére bírják a védelmi minisztert.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban