
A hétfőt általában parlamenti szünnapként tartjuk számon, a képviselők ma mégis ülésezni fognak, hiszen a törvényhozás megkezdi a tárgyalást a kormányfő, Robert Fico által szorgalmazott alkotmánymódosításról.
Bár néhány nappal ezelőtt még úgy tűnt, a miniszterelnök terve kútba eshet, a Keresztény Unió és a Kereszténydemokrata Mozgalom azonban bejelentette, ha a változtatások garantálják a béranyaság tilalmát, és amellett, hogy Szlovákia kizárólag két nem létezését fogadja el, az is bekerül az alaptörvénybe, hogy az anya nő, az apa pedig férfi, készek támogatni a javaslat elfogadását.
De valóban ilyen és ehhez hasonló változtatásokra van szükség, ha a kabinet garantálni szeretné a keresztény értékek védelmét? Erről is kérdezte Kamarás István vallásszociológust Tilajcsík Dóra a hétfői Reggeliben.