
„A KDH azért áll elő jogszabály-módosítással, hogy a biztonsági koordinátorokat bevethessék az iskolákban és ott dolgozhassanak” – mondta el Martin Šmilňák. Mint kifejtette, feladatuk az lenne, hogy azonosítsák az iskola kockázatos és gyenge pontjait, és biztosítva azokat megakadályozzák az esetleges támadást. Egyúttal iskolai biztonsági tervezetet készítenének, modellhelyzeteket hoznának létre, és megtanítanák a diákokat és a tanárokat arra, hogyan reagáljanak válsághelyzetekben. Šmilňák szerint feladatuk lenne például az iskola evakuációs tervének kidolgozása.
Jaroslav Macek rámutatott, hogy az elmúlt 2 évben legalább 3 és fél ezer ember hagyta el a biztonsági erőket. „Legtöbbjük nagyon jól edzett és kellőképpen hozzáértő, ahhoz hogy védelmi feladatokat lásson el, vagy csökkentse egy aktív támadó puha célpontok elleni támadásának kockázatát, legyen szó bár iskolákról vagy egészségügyi intézményekről” – jegyezte meg.
A KDH szerint az egészségügyi és szociális intézményekben különféle helyzetek állnak elő, így például harapásos, rúgásos, köpködéses vagy fenyegetéses esetek is történnek. „Mindezekkel gondozók, ápolók és orvosok is szembesülnek” – mondta Andrea Turčanová, megjegyezve hogy a biztonsági koordinátor, éppen az efféle esetek megelőzésében segíthet.