
Fico szerint a minisztérium már a programnyilatkozatban vállalt célok 75 százalékát teljesítette, és jelentős mértékben nő a hadsereg létszáma is: jövőre 1800 új katona érkezhet, miközben csak 600-an távoznak.
A kormányfő hangsúlyozta, Szlovákia már nem ad át ingyen fegyvereket Ukrajnának, a támogatás más formában folytatódik. A védelmi tárca fejleszti a hazai önellátást, infrastruktúrát és a bérekhez kapcsolódó motivációs rendszert is.
Fico kiemelte a NATO-val való együttműködésben a duális – civil és katonai – projektek támogatásának fontosságát, illetve az aktív tartalékosokkal és a tervezett csendőrséggel kapcsolatos törvényi változásokat is.