Na hlavný obsah

Távozó medikusok: A külföldi munka sem méznyalás, de sokkal jobb a rendszer

 Háromból két orvostanhallgató külföldön tervezi szakmai karrierjét – derült ki egy medikusok közt végzett felmérésből.

Fiatal orvostanhallgatók tüntetése a pozsonyi Szabadság téren. „Szeretnénk gyógyítani“ – áll a transzparansen
Foto: TASR/Martin Baumann

A Szlovák Orvostanhallgatók Szövetségének elnöke által publikált felmérés szerint három medikusból már csak egy tervezi, hogy itthon marad és Szlovákiában épít szakmai karriert. Az orvospalánták kétharmada tehát már valahol Nyugat-Európában, jobb esetben Csehországban képzeli el szakmai és azzal együtt magánéleti jövőjét.

Az elvágyódásuk oka pedig még csak nem is a pénz, sokkal inkább a munkakörnyezet minősége és az életminőség. Ilyen lenne a jövő orvosainak gondolkodása? Kálmán Norbert két érintettel, egy fiatal medikusokat képző egyetemi tanárral, Varga Iván professzorral, a pozsonyi Comenius Egyetem orvosi karának dékánhelyettésével, és egy fiatal külföldön dolgozó doktornővel, Dr. Balogh Dórával, a Salzburgi Egyetemi Kórház fiatal orvasával beszélgetett a hétfői Reggeliben.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban