Na hlavný obsah

Újabb, Oroszország elleni szankciók tervét jelentette be az EB elnöke

Új, Oroszország elleni szankciókkal kapcsolatos terveket jelentett be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken Tiranában, az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozóján.

Újabb, Oroszország elleni szankciók tervét jelentette be az EB elnöke
Foto: TASR/AP/Virginia Mayo

Keir Starmer brit miniszterelnök hangsúlyozta: egyetértés van közte és a francia, a lengyel és a német vezetők, illetve Zelenszkij között abban, hogy „a békemegbeszéléseken tanúsított orosz álláspont elfogadhatatlan“.

Hozzátette, hogy az ügyben telefonon egyeztettek Donald Trump amerikai elnökkel is. Giorgia Meloni olasz miniszterelnök hangsúlyozta: folytatni kell a háború lezárását célzó erőfeszítéseket.

Amint rámutatott, a feltétel nélküli tűzszünet mellett igyekezni kell olyan békemegállapodást elérni, amely biztonsági garanciákat nyújt Ukrajna számára. „A saját biztonságunk is Ukrajnától függ“ – szögezte le.

António Costa, az Európai Tanács elnöke a védelmi befektetések növelését sürgette. Friedrich Merz német kancellár úgy fogalmazott: „Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a magunk oldalán tartsuk az Egyesült Államokat“.

(MTI)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Titulka rovatban