Na hlavný obsah

Az új nemzeti kórházról, a civil szervezetekről és a válságkezelésről is tájékoztatott csütörtökön a belügyminiszter

A belügyminisztérium májusban mutatja be az állami válságkezelés új koncepcióját – jelentette be Matúš Šutaj Eštok (Hlas-SD) belügyminiszter.

Foto: TASR/Dano Veselský

A tárcavezető arról is tájékotatott, hogy előreláthatólag a jövő héten Kamil Šaško egészségügyi miniszterrel (szintén Hlas-SD) közösen bejelentik a pozsonyi új nemzeti egyetemi kórház építési helyszínéről szóló végleges döntést.

„Örülök, hogy épp a Hlas minisztere, Kamil Šaško lesz az, aki végre, évtizedek szenvedése után, megoldást kínál a pozsonyi csúcskórház kérdésében. És nemcsak egy papíralapú megoldással jön, hanem konkrét lépéseket is bemutat annak érdekében, hogy a kórház építése nagyon rövid időn belül meg is kezdődhessen,” – tette hozzá Šutaj Eštok.

Szerinte az előkészületi munkálatok már idén megindulhatnak.

Továbbá arra is kitért, hogy változásokat fognak javasolni a civil törvény kapcsán: „További változtatásokkal érkezünk, amelyek a civil szektor még nagyobb átláthatóságát célozzák,” – közölte a miniszter.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban