
Ennek komoly következményei lesznek a szlovákiai élelmiszeriparra – jelentette ki Huliak, aki azt is elmondta, későn lettek elfogadva a szükséges intézkedések.
Véleménye szerint, miután a kór megjelent Magyarországon, korlátozni kellett volna a forgalmat a határon. Huliak azzal sem ért egyet, hogy az egészséges állatokat is leölik. Főleg az alistáli farm állományának likvidálását bírálta.
„Azt gondolom, ez felér a hazaárulással Szlovákia élelmiszer-ellátását illetően, és nem tudom elképzelni ennek a döntésnek a következményeit“ tette hozzá Rudolf Huliak, aki arra szólította fel Richard Takáč (Smer-SD földművelési minisztert, hogy váltsa le Chudýt.