Na hlavný obsah

Bajnokok Ligája: kezdődnek a negyeddöntők

A negyeddöntő két párosításának első mérkőzésével folytatódik kedden a labdarúgó Bajnokok Ligája.

A címvédő Real Madrid edzése a londoni Emirates stadionban az Arsenal elleni Bajnokok Ligája negyeddöntő előtt.
Foto: TASR/AP/Bradley Collyer

A címvédő Real Madrid Londonban lép pályára az Arsenal vendégeként. Mindkét csapat a 2. helyen áll bajnokságában. Az Arsenal mindössze harmadszor találkozik a Reallal, melyet a 2005/2006-os BL-szezon első kieséses fordulójában elbúcsúztatott. Most is kemény csatára van kilátás azok után, hogy az angolok a nyolcaddöntőben könnyedén verték a holland Eindhovent, a spanyolok pedig 11-esekkel ejtették ki városi riválisukat, az Atléticót.

A másik keddi találkozón, a német és az olasz bajnokság éllovasa csap össze egymással az idei finálé helyszínén, Münchenben. A Bayern és az Internazionale legutóbbi párharca egyoldalú volt, a bajorok a 2022/2023-as BL-idény csoportkörében otthon és idegenben is 2:0-ára nyertek. Ezt megelőzően az Inter nem kapott ki tétmeccsen három müncheni fellépése során (2 győzelem és 1 döntetlen). Az olasz klub szívesen emlékezhet vissza a 2010-es madridi BL-döntőre is, amelyben 2:0-ára legyőzte a Bayernt.

Mindkét keddi mérkőzés 21 órakor kezdődik.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Sport rovatban