Na hlavný obsah

A Fehér Ház szerint közelebb került az ukrajnai békemegállapodás

A Fehér Ház nemrég két közleményt adott ki az Oroszországgal és Ukrajnával folytatott tárgyalásairól, amelyben bejelentették a részleges tengeri tűzszüneti megállapodást.

A fekete-tengeri Novorosszijszk. A kép illusztáció.
Foto: SITA/AP

A megegyezés célja a biztonságos hajózás biztosítása, a katonai agresszió megszüntetése és a Fekete-tengeren. A dokumentumok szerint a két ország megállapodott abban is, hogy intézkedéseket dolgoznak ki az energetikai infrastruktúra elleni támadások megszüntetésére vonatkozó korábbi egyezmény végrehajtására. Mindkét fél elkötelezett a tartós béke megteremtése mellett.

Az Ukrajnával kapcsolatos közleményben a Fehér Ház megerősítette, hogy továbbra is segítséget nyújt a hadifoglyok cseréjében, a civil fogvatartottak szabadon bocsátásában és az erőszakkal elhurcolt ukrán gyermekek hazatérésében.

Az Oroszországgal kapcsolatos dokumentum kiemelte, hogy az Egyesült Államok támogatja Oroszország mezőgazdasági és műtrágya exportjának visszaállítását a világpiacra, valamint a fizetési rendszerekhez való hozzáférés javítását.

(TASR, Portfolio)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban