Na hlavný obsah

Több mint 150-en tiltakoztak a magyarul beszélő fiatal megkéselése ellen Pozsonyban

Mintegy 150-200 résztvevő jött össze azon a szerda délutáni pozsonyi tiltakozóakción, amelyet a pénteki késes támadás miatt szerveztek.

Foto: Csanda Tamás

A rendezvényt a fővárosi Šafárik téren rendezték meg, mivel ezen a helyen, péntek éjszaka egy négyfős magyar csoport egyik tagját késsel megsebesítették, amiért magyarul beszélt. A résztvevők a Šafárik térről átsétáltak a Duna másik partjára, az Öreg-hídon át és vissza.

A szervezők arra szerették volna felhívni a figyelmet, hogy Pozsony nem olyan, mint amilyennek ez a támadás mutatja.

A tiltakozók között ott voltak a Szlovákiai Magyar Ifjúsági Szövetség képviselői is, akik arra kérték a kormánypártok és az ellenzék vezető politikusait, hogy nyilvánosan ítéljék el a nemzetiségi hovatartozás alapján elkövetett erőszakot, zaklatást és hátrányos megkülönböztetés bármelyik formáját.

(Pátria rádió)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban