Na hlavný obsah

Helyreállítaná Kassa városa a kápolnát az egykori evangélikus temetőben

Kassa városa azt tervezi, hogy helyreállítja az egykori evangélikus temetőben lévő kápolnát a Forrás utcán található malátagyár épülete mögötti parkban.

Helyreállítaná Kassa városa a kápolnát az egykori evangélikus temetőben
Foto: Pavel Košik Facebook

A fejleményekről a város honlapján számoltak be azzal, hogy az objektumot már tavaly átírták a város tulajdonába. A város támogatást kér a kápolna átfogó revitalizációjáoz szükségs projektdokumentáció elkészítéséhez, és bíznak benne ha sikerrel járnak, akkor további külső forrásokból a körülötte lévő területet is átalakítanák.

A kápolnát elsősorban oktató jellegű célokból újítanák fel. Ezzel egyidejűleg interaktív táblákat helyeznének el, amelyek megörökítenék és bemutatnák az evangélikus temető történetét. „A kápolnában rövid életrajzokat mutatnánk be azokról a fontos kassai polgárokról, akik a temetőben találták végső nyughelyüket“ – mondta Jaroslav Polaček polgármester.

(ujszo)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Régió rovatban