
A papírforma alapján a Bayern Münchennek és a Benficának lehet könnyebb dolga élni az ebből adódó eséllyel, mivel a bajor és a lisszaboni együttes idegenben nyert a múlt héten a Celtic, illetve a Monaco ellen.
A müncheni együttes sorozatban a 17. BL-idényében juthat be a legjobb 16 közé, ennek megakadályozásához a Celticnek nagy bravúrra lenne szüksége, ugyanis a bajorok a legutóbbi 29 hazai meccsükből az első számú európai kupasorozatban csak egyet vesztettek el ‑ még a 2020/2021-es idény negyeddöntőjének első felvonását a Paris Saint-Germainnel szemben. A Bayern ráadásul fennállása során 28 európai kupapárharcban nyerte meg idegenben az első felvonást, és ezek közül csak egyet bukott el összesítésben.
Hasonló statisztikával rendelkezik a Benfica, amely annak tudatában fogadja a Monacót, hogy az előzőleg megvívott 21 olyan nemzetközi kupapárharcából, amelyben vendégeként győzött az első meccsen, végül csak egyszer maradt alul.
Az alapszakasz 9-24. helyezettjei játszanak a nyolcaddöntőbe kerülésért, az első nyolc már ott van a 16 között.
A keddi műsor – 18.45: Milan‑Feyenoord (az első mérkőzésen 0:1); 21.00: Atalanta‑FC Bruges (1:2), Bayern München‑Celtic (2:1), Benfica‑Monaco (1:0).
(MTI)