Ilyenről a legtöbb zenész csak álmodozik. A kisebbségben élők pedig még addig sem jutnak el, beletörődnek a sorsukba, és nem mernek nagyot álmodni. Janik Zsolt Joe kivétel. Eldöntötte, hogy zenésztársaival, a Storyummal áttöri a falakat. A kisebbségi létet használták ugródeszkának. És sikerült nekik. A Köztünk nincs határ című szerzeménnyel, amely a Magyar Kézilabda Szövetség himnusza. Százöt zenész, énekes működik közre benne. A monumentális slágerrel beírták magukat a magyar zenetörténetbe. Most azon dolgoznak, hogy a sikersorozatuk folytatódjon, s ha lehet, fokozódjon. Nem lesz könnyű. De a Monoton című zeneszámmal ez is összejöhet nekik, amely A Dal első, február 15-i válogatójában lesz hallható.
A podcastből kiderül:
- mivel hálálta meg a vőlegény a Zsolttól és feleségétől, Zsigrai Klárától, az együttes egyik énekesnőjétől kapott ajándékdalt,
- hogyan lett a Köztünk nincs határ a Magyar Kézilabda Szövetség himnusza,
- mennyire volt fontos az, hogy a szövegből kiderüljön, ezt határon túli magyarok készítették,
- milyen volt a bemutatója a Tatabányai Multifunkcionális Sportcsarnokban, egy kézilabdameccs előtt,
- Joe-nak sikerült-e belőnie azt, hogy az interjú kezdetéig a Köztünk nincs határ hányszor szólt a közszolgálati Petőfi rádióban,
- mit gondol arról a véleményről, hogy lehet ebből egy politikai felhangoktól mentes „Nélküled”,
- milyen ajtók nyíltak meg a zenekar előtt a szerzemény nagy sikere hatására,