Na hlavný obsah

Közös nyilatkozattal állt elő a Comenius Egyetem vezetősége

Az egyetem vezetősége a jelenlegi társadalmi helyzetre reagált.

A levél szerint az egyetem vezetősége, és az egyes karok dékánjai figyelemmel követik a társadalmi retorikát és a politizálást az országban, amely véleményük szerint a társadalom vulgarizálódásához vezet.

„A közhangulat robbanékony, a nyilvános vita résztvevőinek minden értelmes kijelentését megkérdőjelezik, és azt különböző érdekcsoportokhoz kötik. A reakciók gyakran túlzottak, illetlenek, dehumanizálók,” véli az egyetem vezetősége.

Levelükben felszólították a társadalmi konfliktus résztvevőit, hogy gyakoroljanak önreflexiót. A polgároknak pedig azt üzenték, hogy a valóságot ne a szerint értékeljék, milyen csoporthoz tartoznak, hanem a tudományos kutatások alapján.

Azt is bírálják, hogy az utóbbi időben az emberek mindent elvetnek, amivel az úgynevezett másik oldal jön elő. „Az általános negativitás, a háttérhatalmak keresése nem összeegyeztethető a mi elképzelésünkkel arról, milyen is egy öntudatos, és művelt nemzet,” olvasható a pozsonyi Comenius Egyetem vezetőségének közös nyilatkozatában.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban