Na hlavný obsah

Fico után a KDH is alkotmányt módosítana

Az ellenzéki KDH még egyetlen párttal sem folytatott tárgyalást az alkotmánymódosítási javaslatáról. Milan Majerský pártelnök azonban azt mondta, a lehető legnagyobb támogatást akarja megszerezni a párt, ezért tárgyalni fognak minden politikai formációval.

Foto: TASR/Pavel Neubauer

Majerský megjegyezte, hogy a KDH régóta következetes álláspontot képvisel az értékrendet érintő kérdésekben, és hozzátette, ezen a téren meg kell őrizni Szlovákia szuverenitását.

A KDH alkotmánymódosítási tervezetet terjeszt a parlament elé a márciusi ülésén, mely szerint kulturális és etikai kérdésekben alkotmányban rögzítenék Szlovákia szuverenitását.

Eközben Robert Fico kormányfő szintén értékrendi kérdéseket érintő alkotmánymódosító javaslatokat terjesztett elő. A kormányfő szerint alkotmányban kellene rögzíteni, az állami tantervet érintő témákat, az örökbefogadásra vonatkozó szabályozást, és azt, hogy csak két nem létezik.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban