Denisa Saková volt belügyminiszter, a Hlas párt frakción kívüli parlamenti képviselője szerint a kormány nem segít eleget az embereknek. A hírtelevízió politikai vitaműsorában azt mondta, az emberek már nem is bírálják a kormányt, hanem csak azzal vannak elfoglalva, hogy kibírják-e a választási ciklus végéig. A műsor másik vendége, Peter Pčolinský, a Sme rodina parlamenti frakcióvezetője szerint a kormánynak az elmúlt 30 év legnehezebb időszakával kell megbirkóznia, de elismerte a koalíció belső válságát is. Mint mondta, a kabinetnek először a pandémiával kellett megküzdenie, majd jött a háború, de belátta, hogy sok idő ment rá a koalíción belüli vitákra is, ahelyett, hogy az embereknek segítettek volna.
(TASR)